Kácsor járáson, hangos mese
Kácsor járáson
10 év alatti gyerekeknek
A hang feltöltés alatt van
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hagymaváros. A Hagymavárosban régen mindenki hagymát termelt, de történetünk idején sokkal jobban meg lehetett élni a turizmusból.
A Hagymavárosban ugyanis volt egy nagyon szép meleg vizes fürdő. Kitaláljátok, hogy hívták? Hagymatikum volt a neve.
Volt művelődési ház is annak meg Hagymaház volt a neve, de volt itt Hagymaszökőkút, Hagymakút, de még Hagymaszobor is.
Ebben a kis Hagymavárosban élt Saci a kis Puli. A gazdája túravezető volt, így aztán Saci is túravezetőnek készült. Ősei nyájat terelgettek. 
- Én meg majd terelgetem a turistákat. - gondolta. A gazdája egyetértett ezzel a tervvel, ezért aztán a legtöbb kirándulásra magával vitte Sacit. Ő pedig boldogan futkározott a csoport körül. Így legalább kétszer annyi távolságot tett meg, mint az emberek.
- Okos vagy, ügyes vagy, de sokat kell még tanulnod, figyelmeztette a gazdája, ő azonban, mint a legtöbb kiskamasz, azt hitte, hogy övé a világ, és egy szép verőfényes vasárnap délután egyedül vágott neki a városnak. Gazdája éppen kenuzni volt, oda meg nem vitte magával Sacit, a kis gazdasszonya Mesi meg bent „kockult” a szobában, vagyis a lap topot, meg az okos telefont nyomkodta.
- Ilyen szép időben vétek nem kimenni a szabadba – morgolódott a kutyus, és kiszaladt a kiskapun. A Hagymatikumig könnyen odatalált, mert arra sűrűn jártak, Mesi mamája ugyanis ott lakott szemben.
Körülnézett a szép kis parkban, hátha talál egy turistát.
Hamarosan meg is pillantott, egy jókora madarat, akinek a fején kalap volt, a lábán bakancs, a hátán pedig hátizsák. Elég furcsán nézett ki. A kezében egy térképet forgatott, és a saját tengelye körül is forgott.
- Segíthetek? – lépett oda a kiskutya a nagy madárhoz, és közben jól kihúzta magát, hogy nagyobbnak látsszon.
- Azt mond meg, hogy hol vagyok?
- Hát itt a fürdőnél - vágta rá Saci büszkén.
- De nem úgy, azt látom, hogy ez egy fürdő, bár elég furcsa, mert tele van kupolával.
- Úgy keresd, hogy Makovecz tér! Mert ő tervezte a fürdőt is, meg még sok mindent nálunk.
- Az én térképemen csak az van, hogy városi termálfürdő, és Marcibányi tér.
- Jó régi térképed van! Na, majd én segítek. Hova akarsz menni?
- A Maros partra, de nem tudom, merre induljak.
- Ú, - vakarta meg a fülét a kiskutya – Ez nehéz. Innen még sose mentünk a Maros partra, csak otthonról.
- Elnézést, még be se mutatkoztam. Otis vagyok a túzok
. Unom már a kiszáradt pusztát, vízpartra, erdőre vágyok, sétálni szeretnék egyet a kácsor járáson, ahol (azt mondják), régen végig a Maros partján út volt, ott jártak azok a bivalyok, és ökrök, amik az uszályokat vontatták felfelé a folyón. Azt hallottam, hogy arrafelé vannak a legszebb galéria erdők. 
Az szintén jó régen volt, de az erdő ma is szép, csak egy kicsit gondozatlan, meg szemetes. Segítséget kérek a fecskéktől. - mondta Saci. A közelben a Bérpalota erkélye alatt rengeteg fecskefészek volt, és a madarak a Maros partról hozták a sarat a fészeképítéshez, itt pedig elég sűrűn ittak a vízből, bár az nem volt olyan finom, mint a Maros vize.
A fecskék útba is igazították őket, így hamarosan a ligetbe értek, innen Saci már ismerte az utat, mert a gazdájával sűrűn jártak a Lesi- szőlőbe, a kertbe, ahol egy szép kis ház is volt, egy hatalmas tölgyfa alatt.
Fel kellett nekik menni a töltésre, ami az árvizektől védte a várost. Otisz szinte el se akarta hinni, hogy valamikor ennek a gátnak a tetejéig ért a Maros. Hátizsákjában elemózsia, és egy kulacs víz volt, így aztán nem félt, hogy megéhezik, vagy megszomjazik. Még egy eső kabátot is magával vitt, pedig most igazán nem lehetett esőre számítani. Rend a lelke mindennek, mondta mindig kiskorában a papája, így hozzászokott, hogy felkészületlenül ne kelljen útra. Sacinál csak a bundája volt. Télen fűt, nyáron hűt, mondják. Egy kis vizet azonban szívesen lefetyelt volna. Na, majd ott lesz a Maros vize gondolta.
A strand úttal párhuzamosan a töltésen végig haladva hamarosan a lombkorona sétányhoz érkeztek, ahol nagyon sokan voltak, de ők most csendre vágytak, ezért tovább mentek a zöld ház felé, ami a strand bejárata után volt a régi napközis tábor helyén. A zöld ház szintén az árvíz miatt nagyon magas lábakra épült, és még egy élő fát is beleépített a tervezője.
Itt jobbra tartottak, még véletlenül se a vadászház felé, és hamarosan az erdőbe érkeztek.
Az erdőben gyönyörű látvány fogadta őket. A különféle fűz, nyár,tölgy, juhar és kőrisfák között kanyargott az út, és ezek mindenféle színben pompáztak, az arany sárgától az őz barnán keresztül a zöld legkülönbözőbb árnyalatáig. Az úton a lehullott levelek lombszőnyegében lépkedett. Elég sok volt az útra rádőlt fa, ezeket a nyári viharok csavarták ki tövestől, vagy törték derékba.Olyan volt, minha egyóriás ment volna végig, törve zúzva, duhaj kedvében, vagy, mintha egy elefántcsorda vágtatott volna át az erdőn, mindent letarolva maga után.
A vadcsapás a kidőlt fákat kerülgette. Hol a nyúlgát tetején haladt, hol egészen a folyó partján. Itt Saci le szeretett volna a vízhez, de a part nagyon meredek volt.
- Vigyázz, belecsúszol- figyelmeztette Otisz. Tudsz egyáltalán úszni? Ilyen helyen ne menj a víz közelébe, mert a Maros nagyon veszélyes folyó.
- Folyóban még nem fürödtem, csak otthon a kádban- mentegetőzött a kiskutya, és kezdte rosszul érezni magát.
- Hátha találok egy tócsát, amiből ihatok.
Kicsit félni kezdett. Mégminni se tudok, és ha erre jön az a hatalmas valami, ami letarolta a fákat, a madár elrepül, én meg itt maradok, segítség nélkül.
- Jó lenne találkozni valakivel, hogy ne legyünk egyedül, gondolta. Amint ezt kimondta, (mert a kimondott szónak ereje van), megpillantottak egy színpompás kismadarat.
Otisz hangos dürgéssel köszöntötte https://www.youtube.com/watch?v=-OGHyuDMOe4 A kismadár így válaszolt: https://www.youtube.com/watch?v=Q0pO-OcxGhc.- Saci is elcsaholta a maga nevét.
Ki vagy te?- Kérdezte Otisz. A nevem Piripió, a gyurgyalagok családjába tartozom, de hívnak méhész madárnak is.
- Nagyon színpompás vagy, dicsérte meg Otisz Piripió toll ruháját.
- Nem sokára elutazunk, most elköszönök a nyári otthonomtól. mesélte Piripió. Nem messze innen Bökényben lakunk. Van ott egy halom, Beka halomnak hívják
, annak az oldalában van a társas házunk. Szép hely. Szürke marhák 
legelnek arrafelé, emiatt sok finom rovart lehet fogni, csak az a baj, hogy a motorosok nem tisztelik, pedig nem csak mi lakunk ott. Valamikor régen az emberek nagy harcot vívtak azon a helyen, a csata után a halottakat egy közös sírba temették, és egy nagy halmot emeltek fölé. a harcosok szelleme is ott él.
Otisz és Saci irigykedve nézte Piripió gyönyörű tollruháját, és hallgatta énekét.
- Milyen sok mindent tudsz!
- Még azt is tudom, hogy az a terület, ahogy ez is itt Nemzeti Park. Itt nem szabadna motorozni, és szemetelni sem, de sajnos vannak rossz emberek!
Együtt, mentek tovább hárman, Saci a Puli, Otiszt a túzok, és Piripió a gyurgyalag. Hamarosan különös zaj ütötte meg a fülüket.
- Csak nem motorosok? - Ijedt meg Otisz.
- Annak más a hangja csicseregte Piripió.
- Menjünk közelebb, majd meglátjátok!- ahogy közelebb értek a különös zaj forrásához. Egy furcsa szőrös jószágot pillantottak meg, aminek lapos farka volt, azzal mérgesen csapkodta a földet, és nagy, fogai voltak, azokat csattogtatta, amint egy fa tövénél guggolt, és rágta a fa törzsét.
- Mit csinálsz, hé! – dürrögött rá Otisz mérgesen, mert már egészen megszerette ezt az erdőt.
- Mit ártott neked az a fa?
- Nekem semmit – füttyögte az a nagyra nőtt hörcsögszerű állat - én nagyon szeretem a fákat, azért eszem meg őket.
- És ki vagy te? – recsegte Otisz.
- Kásztor vagyok, és a hódok családjába tartozom. A szomszéd várost is rólam nevezték el. Igazi építőmester vagyok- füttyögte tovább Kásztor. Addig legalább nem rág, amíg beszéltetem- súgta oda Sacinak Otisz.
- És mit építesz itt? - kíváncsiskodott tovább a túzok.
- Várat, meg gátat, hangzott a válasz.
- És nem haragszanak rád ezért?
- Kik? Az emberek? Ők sokkal több kárt csinálnak a természetben! Válaszolta hetykén Kásztor.
Az erdő széle felől kiáltás hallatszott:
- Saci gyere vissza!
A sima bőrű!- Rezzentek össze az állatok, Saci viszont hegyezte a fülét, majd hátracsapta, és elrohant a hang irányába.
- Ő meg csahos, aki mellé szegődött. tájékoztatta a többieket Piripió csicseregve.
- - Na az ilyenek zavarják meg az erdő lakóinak nyugalmát - kesergett a kismadár. Meg a motorosok, tódította Otisz.
- . Az állatok sorban bemutatkoztak, mindenki a saját nyelvén, mégis megértették egymást, mert a nyelvükön kívül minden mozdulatuk, beszélt, és az erdő-mező lakói mind értették ezt a közös nyelvet, csak az emberek felejtették már el megfigyelni a természet jelzéseit. Közben Saci visszajött, mert még egy kicsit beszélgetni akart.
- Van a gazdádnak motorja? - kérdezte Otisz a túzok.
- Nincs csak biciklije, meg kajakja lihegte a kis fehér Puli.
- - Ő is eldobálja a szemetet? - érdeklődött Piripió a gyurgyalag.
- Nem dobálja el, sőt amikor Vetyeháton voltunk kirándulni annál az óriási fehér nyárfánál, akkor is összeszedte a flakonokat egy fekete zsákba, és hazahozta a szelektív hulladékgyűjtőbe.
- Ő is kivágja az erdőben a fákat? - faggatózott Kásztor a hód.
- Inkább ültetni szokott fákat Lesi szőlőben, a kertjükben. Én azt nagyon unom!
- Mit csináltok itt? – vette át megint a szót Otisz a túzok.
- A gazdám természetbarát, és szeretne itt a Maros parton turista utat létrehozni a társaival.
- Miért jönnének ide turisták? Nincs itt semmi látnivaló.
- Itt vagytok például ti. –csóválta a farkát a kiskutya, meg azt mondja a gazdám, hogy van itt nyeles szemű légy is.
- Az meg milyen? - füttyögte Kásztor.
- Igazi különlegesség válaszolta a kiskutya.
Távoli tájakról jönnek ide természetfotósok, olyan drága masinákkal, hogy csak, na!
Pedig olyan picike, hogy akinek nem jó a szeme, mint nekem például, nem is látom. Az orrom viszont kitűnő. Mindent kiszaglászok.
- De kutyákat nem is szabadna ide hozni! - akadékoskodott Otisz.
- Pórázon szabad, meg olyan kutyát is, aki olyan jól nevelt, mint én. Önérzeteskedett Saci.
- Mitől vagy te olyan jól nevelt? – érdeklődött Piripió.
- Mert a gazdám mindig rám szól, hogy nem szabad, ha valami rosszat csinálok, például kergetem a macskákat, pedig az olyan jó, meg szétrágok mindent, amit találok. Ha meg jól viselkedek, akkor megdicsér, sőt még jutalom falatot is kapok.
- Na még egy rágcsáló. - nevetett Kásztor.
Ekkor füttyszó hallatszott.
- Na, én megyek, hív a gazdám. Sziasztok. Csapta hátra a fülét a kis Puli, és elrohant.
A többiek is elköszöntek egymástól, és haza mentek, de egy év múlva újra találkoztak ugyanott. Elmesélték, hogy mi történt velük az előző évben.
- Sok minden történt tavaly óta. - Mesélte Kásztor.
- Sok sima bőrű jött erre. Nézzétek meg mit csináltak!
A fákon piros kereszt jelzések virítottak fehér alapon, végig az út mentén. Szemetes ládák is voltak kihelyezve. A kidőlt fákat pedig összedarabolták, hogy ne legyenek útban.
Hamarosan megérkezett a fehér Puli is. Sokat nőtt tavaly óta, és sokat komolyodott. Már nem csaholt annyit.
- Na, mit szóltok, milyen lett? – kérdezte, és az út felé intett a fejével.
- A gazdámék elmagyarázták a motorosoknak, hogy ez nem terep pálya, most már nem járnak erre. A gyerekek is sokat segítettek, és azóta, hogy ilyen szép lett az út, az iskolások is szívesen kirándulnak erre.
- Úgy tűnik, vannak jó emberek is! – bólogattak az állatok.
Makó, 2020. január 8.
Írta Hajdu Gábor
